A közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó anyag és eszköz beszerzésére kiírt LEKI (leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása előirányzat) pályázat tízmillió forintos összege Kunszentmárton számára kevésnek bizonyult.
A térségi szinten tárgyalt pályázat azonban Nagyrévnek nagy segítséget jelentett, így az elmúlt évben, levélben fordult a falu polgármestere Kunszentmárton képviselő-testületéhez, melyben kérte, hogy nyertes pályázat esetén a város engedje át az összeget az ő javukra. A kérést egyhangúlag támogatta a kunszentmártoni testület. A pályázat megírására Nagyréven került sor, melynek eredménye az a munkagépgép, kéziszerszámok és munkaeszközök, melyek ünnepélyes átadására tegnap került sor. Az összesen tizenegy millió forint értékű eszköz állomány tartalmaz egy negyvennyolc lóerős kistraktort, hozzá tartozó „kemper" kaszával, árokparti szárzúzóval, hótoló lappal és tárcsával, továbbá láncfűrészeket, bozótirtó kaszát és kisebb kézi eszközöket. A beszerzést az Odisys Bt.-n keresztül sikerült megvalósítani. A cég képviselője, Hernek Gábor elmondta, az önkormányzat jól gazdálkodott a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel, szem előtt tartva, hogy jó minőségű, európai gyártmányú gépek kerüljenek beszerzésre. Fontos szempont volt továbbá a szervizháttér és a könnyű alkatrész beszerzés is. Burka István, Nagyrév polgármestere nagy jelentőségűnek tartja a gépbeszerzést, hiszen az Út a munkához programban résztvevő negyvennégy ember munkájához most már tudnak eszközöket biztosítani, nem kell saját szerszámaikkal dolgozniuk. A polgármester hangsúlyozta, hogy a program csak átmeneti segítséget nyújt a munkanélküliek számára, megoldást a problémáikra vagy a munkahelyteremtésre azonban nem.
Czuczi Mihály, Kunszentmárton polgármestere a térség szempontjából tartja nagy jelentőségűnek a két település együttműködését. - Teljes mértékkel bízom abban, hogy majd példát mutat esetleg Tiszaföldvár, Cibakháza vagy Cserkeszőlő, az úgymond gazdagabb települések, akik nem forráshiánnyal küszködnek, és a támogatási összeget meg tudják növelni egy-egy ilyen pályázatnál, vagy úgy biztosítani, mint Kunszentmárton - utalt a települések összetartásának fontosságára a polgármester. Kunszentmártonnak a nagyobb terhek mozgatására egy nagyobb gépre lenne szüksége, mely akár húsz-harminc millió forintba is kerülhet.
blablablabla!
Ennyi semmitmondó ömlengést rég olvastam.
Jól kiírtad magadból Összefogás!
Talán a szemetet kellene kisöpörni mielőtt hozzáfognánk valamihez!
Összefogásban az erő!!
Kis falunkban sajnos elharapózott, az egymás iránti harag, és gyülölet.
Egy örömteli cikkel kapcsolatban születtek hozzászólások. Az nem baj, lehet ötlete, javaslata bárkinek, ha az építő. Ebben az esetben az történt, hogy itt a hozzászólásokban, már egymásnak szegezik az üzeneteket, az emberek.
Az sem baj, csak ne haraggal, és hühhel tegyék ezt.
Lelke mélyén senki sem rossz ember, csak lehet, hogy sok sérelme van. Az lehet, de azért még nem kell bántani, a másik embert. Inkább a megoldásra kell törekedni.
Minden helyzetből van kiút, ezáltal megoldás is.
Az ember önmagát belülről kell megreformálja.
Az ember hajlamos másokkal szemben nagyon kritikus lenni, és ez jól is van, de ebből a szigorúságból nem ártana, ha egy rész önmagunk felé fordulna.
Persze jól esik hárítani, a felelősséget mások nyakába varrni.
Ne csapjuk be magunkat!
Önmagát kellene féken tartsa az ember.
Ez a falu a miénk, a benne élő embereké.
Felelősségünk törődni vele, minannyiunknak, hogy gyermekein, unokáink, büszkén mondhassák!
Nagyrévről indultam, és oda bármikor örömmel térek vissza.!
Ha szeressük falunkat, összefogunk, sérelem, és előitélet nélkül, segitjük egymást, hogy a mi falunkban
mindenki szeressen élni. Ahol béke van, ott sokra lehet haladni.
Kérem, akiben harag van, az gondolkodjon el azon, kire haragszik egyáltalán!
Lehet, hogy csak sodródunk a világban kialakult gazdasági nehézségek miatt, ami ide is elérkezett.
A világgazdasági válság, sajnos nagyon megnehezíti az emberek életét. Világ szerte! Reméljük, lesz belőle kiút, hamarosan.
Ennek reményében búcsúzom!!
Mindenjót mindenkinek!!
Terjed az igazság!
Már a BP-i főpolgármesteri hivatalban is házkutatnak.
Elér ez még a cibaki önkormányzat nagyrévi irodájához is!
Lesz karperec annak aki rászolgált!
Gyaloghíd??? Inkább a komp indulna végre el.Budapesti nyaralósok már várják.
De hát az árkok tisztítása nehéz munka!
Azt irányítani is kellene. Valakinek. Hogy gondoltok ilyet?
Víz az lesz!
7 éve mikor a kapitány kampányolt azt igérte magcsinálja a gátat a falú szélen, a pénzt is kilobbizta rá!
Biztos úgy elrakta nem találja. Még mindíg azon gondolkodik hova. Vagy akkor is hazudott, nem volt meg a pénz, vagy másra költötte?
Majd utána jöhet az árok.
Geregó gratulálok,megnyerted a piros pontot:-))
A 80. beírásnál ez volt a találóskérdés!!
Szerszámok vannak,lehetne tisztítani és rendberakni az árkokat,kipucolni az átfolyókat,mert lesz még víz!
Lehet ,hogy az út melletti füstölés helyett az utcák árkait kellene tisztítani.
Igaz, a Zöld és a többi kis utca ,amit írtál.De,a Kossuth úton sem lehet lassan eljárni. Pedig az idáig jó volt. Tudod miről beszélek.
Jó reggelt!
Ébresztő az álomvilágból!
A gyaloghíd jó ötlet annak aki légvárakat akar építeni!
A realitás az, hogy a Liget, a Zöld, és a többi kis utcákban a sok szépkorú falutársunk nem biztos, hogy a hídnak örülne. Inkább az utcákat kellene rendbe tenni, legalább olyan minőségben mint a tizedes megcsináltatta (közpénzen) a háza előtt. Oda még a mentő is be tud menni még esős időben is, az autója sem szenved a sárban.
No akkor fogjunk össze!
Kedves Kamilla! Már 8 éve a munkahelyre várunk,a gyaloghídra meg 4 éve.Te nem veszed észre,hogy ez mind csak ígéret.Ebből nem valósul meg semmi.Szeptemberbe újabb ígéreteket fogunk hallani.Mi itt élünk és elvagyunk halmozva a sok hazug ígérettel.
Az a vezető, aki ilyesmit elérhet, viszont mindenki által elismert vezető kell legyen, másképp nem tud majd cselekedni. Az nem elég, hogy kilökünk valakit a sorból és azt mondjuk neki, csináld te!!! Szóval mindenki munkája kell ehhez, ki ebben, ki abban tud segíteni.
Nekem nagyon tetszik a gyaloghíd ötlete, mert új lehetőségeket, akár munkahelyeket is teremtene. Mindenesetre nyitná ezt az amúgy igencsak elzárt települést. Mi lenne, ha ennek a megvalósítása céljából fogna össze a lakosság? És megválasztaná azt a polgármestert, vagy képviselő testületet, aki ezt ki is vitelezi? Egy ilyen kiváló adottságú falut nem lehet veszni hagyni vagy a lakosságot engedni, hogy elvándoroljon... Minden sikeres faluban hasonló a séma: előkerült valaki (nem feltétlenül a polgármester, de azért jobb, ha az) aki feldobott egy ötletet, megelégelte az addigi viszonyokat és maga mellé állította az embereket. Ehhez viszont fontos, hogy ne a bűnösnek kikiáltott személyre való visszamutogatás legyen a fókuszban, hanem az elérendő cél. Csak a jó cél tudja összekovácsolni az embereket. Szerintem.
A LEKI támogatást, amiből az eszközöket vettük, tényleg meg kellett, hogy valaki köszönje Kunszentnek. Nagyvonalú és nagylelkű volt a Város, hogy átengedte nekünk, hisz mi szorulunk rá a legjobban, mert mi képtelenek voltunk összeállítani elfogadható pályázatot. Ők meg, ha ezt megtartják, nem kaphatnak évekig újra talán nagyobb összegű LEKI pénzt. Igaz így egy darabig mi sem.
Talán meg kell becsülni az eszközöket. Vigyázni kell rájuk és hátha nem tűnnek le, mint a korábbi pályázathoz kapcsolódóan vásárolt szerszámok.
Nekem a mai napi van lyukas cipőm, és nem szégyenkezek miatta. Amim van azt viszont munkával, becsületes úton szereztem, de erre nem vagyok büszke mert ez a természetes, illetve kellene, hogy a természetes legyen.
Másnak is!
Valaki írta a lelépést, megszökést. Én a Br.M. monogramúról hallottam. Valamelyikünk téved, vagy mindkettő helytálló? (bocsesz, de amilyen az adjonisten....)
Tényleg jó lenne, ha nem egymással, hanem a falú dolgaival foglalkoznánk, mert ide jutunk.
Aki anyázni akar kérje az email címemet.
Megadom.
És de messze van Új Zéland!
Figyelj Kikericsre Kamilla!
Valóban Kamilla! A felhők felett mindig süt a nap. Nagy igazság! Hogy jöttél rá? Most akkor a felhővel van a baj, vagy a nappal?
Akik itt általában olyanokat írnak, amit a hazug kapitány csahosai habzó szájjal ugatnak le, azok talán azon vannak, hogy a felhőket eloszlassák. Lehet túl sok a felhő, de sikerülni fog!
És talán a nap is kisüt - ránk -, ha sikerül a "felhőgyártókat" legyőzni!
Megfigyeléseim szerint az embereknek mindig az a hely a legproblémásabb, ahol épp élnek. Mert csak azt látják pillanatnyilag. De van ezért sokkal rosszabb (Afrika) és sokkal jobb is (Új Zéland, ahol nincs adózási rendszer, mert nincs szükség rá). Ha kidugjuk a fejünket a felhők fölé, azt látjuk, hogy mindenhol süt a nap. A felhők alatti részt viszont mindannyiunk felelőssége gyógyítani, ahogy tudjuk. A mai világban egyedül a kis közösségeknek van reményük a normális életre. Ahol még megvan a személyesség. Mert pont ebben tudunk a legnagyobbat adni és a legtöbbet kapni. Pont ezért veszélyes a személytelen fórum... Kihozza az amúgy szeretetteljes emberekből a deviáns magatartást.
T.hozzászólók,úgy látom van már egy kis változás.Igy is tudunk beszélgetni.Nem kell apajgodni,volt itt már elég.
Tudod Kamilla,ha itt élnél,biztos másképp látnád az egész helyzetet,és a sok konfliktust is.
Egész másként látja az ember,ha időnként hazalátogat,mert örömmel fogadja az édesanyja,valószínű a szomszédoknak is van pár kedves szava hozzád,és persze az emlékek,amik ott vannak a szívünk legmélyén,amire szívesen gondolunk,és úgy éljük meg,mintha nem változott volna semmi....mert azt szeretnénk,mert az egy biztos pont az életünkben.Az emlékek mindig szépek és jók,és mire mennénk nélkülük!
A valóság azonban lehangoló!
A széthúzás és a falu kiürülése nem újkeletű dolog, és nem is egyedi, hanem hosszú évek sorozatos ilyen vagy olyan döntéseinek az eredménye. Viszont akik ott élnek, vagyis azt választották, hogy nem mennek el, akarják vagy sem, ők alakítják a mostani közösséget. Minden nap. S az ő kezükben van a falu sorsa. A visszaéléseket igenis szóvá kell tenni, de ne csak egy névtelen fórumon, hanem a megfelelő helyen, ahol mondjuk nyoma is marad, személyesen nyomatékot adva a dolognak. Sajnos csak kevesen elég bátrak, hogy kiálljanak az igaz dolgok mellett.
Kikerics :-) A reménysugár már villódzik, nagyon is, csak tudni kell meglátni. A bekövetkezett múltbeli, sokszor fájdalmas események már nem változtathatók meg, de felül kell tudni emelkedni az eseményeken annak, aki többet, jobbat, szebbet szeretne látni. A sebeink nyalogatása nem előre, hanem visszafelé visz.
Úgy Látom sok itt a ráérö ember.
Inkább dolgoznátok mint itt egymást csesztetitek
Amúgy meg senkinek semmi köze a másikhoz
Joécakát
Kedves ügyfél!Menj a z oviba .,esetleg a konyhára ,vagy az önóba,talán a hivatalba dolgozni egy pár napra.Ha tényleg dolgoznál biztos te is elfáradnál.
Kamilla:-) örülök az optimizmusodnak,és kívánom,hogy úgy legyen!!:-D
Azt azért be kell látnunk,ha józan ésszel gondolkozunk,hogy az ellentéteket,egymás nem becsülését,sőt az örömködést más baján,csak úgy hipp-hopp nem lehet megszüntetni.Sajnos nagyon sok víz le fog lefolyni még a Tiszán addig,mire valami kis halovány reménysugár villódzik,ami esetleg meghozhatja a falu jövőjének jobbrafordulását.
És valóban a legnagyobb gond az,hogy nincsenek fiatalok,akik itt szeretnének élni,és családot alapítani.Itt szülni a gyerekeiket.
Az enyémek is máshol keresik a boldogulásukat....sajnos:-(
Nem értem miért irígylitek a másik munkáját?Dolgozzatok ti is keményen.Nem lesz időtök sem a másikkal foglalkozni hogy miből él.
menjél kedves hozzá szóló! cserélj ki pár nagyon nagyon használt pelenkát.megtudod mennyi munka is van vele.
Turul utolsó mondatát szeretném megváltoztatni, hogy a kép ne destruktív, inkább építő legyen: Még mi látni fogjuk, hogy ez a falu szépen fejlődik és a tagjai összetartanak. Ha nem láttátok még a tv-ben párszor, van pár falu, ahol már azt is elérték, hogy önellátóan tudnak működni, vagy nagyon kevés külső segítséggel. Követendő példák. Például Túristvándi, szatmárban. De van még más is, emlékeztek?
Ha nem kezdi el senki a színvallást, akkor kezdem én. Angol nyelvtanár vagyok, gyerekekkel foglalkozom főképp, akik a jövő, és az állandó lakhelyem ma is Nagyréven van, bár már lassan húsz éve nem vagyok fizikailag lakos. Édesanyám lakik Nagyréven, akit igen sűrűn meglátogatok, ha tehetem. Szeretnék virágzó falut látni mikor hazamegyek, mert nekem ott mindig lesz otthonom, s ha ez létrejön, akár még azt is megfontolom, hogy visszaköltözzek. Szerintem mások is meggondolnák ezt később...
De jó, hogy másnak is eszébe jutott már végre, hogy nem egymást kellene piszkálni, hanem össze kéne fogni a falunak, hogyha el akarunk érni valamit! Mert amíg ott fönt ezt látják, hogy az embereket egymás ellen lehet hangolni, addig egyre csak rosszabb lesz! Csodálkozunk, hogy öregszik a falu? Hát csoda ez? Bezárták az iskolát szinte elüldözik a fiatalokat, miközben más falvak otthonokat építenek a nagycsaládos fiataloknak, hogy odacsalogassák Őket.Ez a falu mikor fog arra a szintre jutni, hogy felfogják végre, hogy csak az összetartásban az erő, s nem az állandó piszkálodásban, meg az irigykedésben. Attól tartok ezt mi már nem fogjuk megélni, de " még az unokáink sem fogják látni."
Ez igen!
Jó lenne, ha nem itt írkálnák??? De kinek lenne jó???
Akkor már minden újra szép és jó lenne? Nektek!!!
Szeretnétek betiltatni ezt az oldalt, de nem megy?
Attól még a sok gyerek eljár a falúból más iskolába.
Van jobb ötletem:
Normálisan kellett volna vezetni az elmúlt 7 évben a falút és most másokat, csupa pozitívot írkálnánk.
Gratulálok! Kamilla nagyon jó ötletnek tartom, a javaslatodat. Álljon ki mindenki az érveivel, és mondja el azokat mások előtt, ne csak itt irkáljon mindenfélét, amiről megsem győződött. Itt pedig lekellene állni, a sok vitával. Nincs értelme!
Nos, eljött az idő a kártyák kiterítésére. Ha valaki olyan tökös, legyen az élőben is. Mivel elég sok az emberekben megbúvó aggodalom, félelem és gyűlölet, akkor szerintem meg kellene rendezni egy "kistraktor gyűlést", ahová mind menjünk el. Ezt a fórumot pedig szerintem is be lehetne zárni. Van itt valaki, aki a nagyrévi önkormányzat színeiben él polgári foglalkozásban? Remélem hallotta, látta ezt. Vagy akár a polgármester. Ha szeretné tudni a véleményeket, akkor ezt megtehetné a faluért. Remélem hamarosan kitisztulnak az indulatok és élheti mindenki az életét úgy, hogy az másnak ne fájjon.
Nos, "Drága"oneway! válaszra bár nem vagy méltó, mégis megteszem mivel nekem is van némi sejtésem, hogy te ki vagy. Tudod kettönk között az a legfőbb különbség, hogy én felvállalom magam, te pedig egy alattomos kígyó vagy aki csak sötétben meri még a fagylaltot is nyalni! Nos ha már itt tartunk akkor valahol lemaradtál, mert ha nem tudnád már amikor ideköltöztünk is volt autónk! No meg nem tudom ki volt itt ingyenélő, én mióta az eszem tudom keményen dolgoztam, amíg le nem romlott az egészségem!! Nem egymást kéne piszkálni, hanem inkább segíteni kéne a másikon. Szép napot.
Kikerics. ezt nem neked szántam,hanem 158 fő hozzá szólónak.Én is köztük vagyok. Eddig!! Unom.-
Előző-Nem azzal kellene valakinek foglalkozni,hogy milyen helyesírások vannak.Nekem is van 100%.
Öntisztulás nem lesz!
Sem fent, sem nálunk!
Fent viszont a rendőrség, az ügyészség már tisztogat.
Remélem nem áll meg félúton, eljut hozzánk is!
Ideje lenne!
Tényleg azt hiszitek, hogy Viktor majd megváltoztat mindent? Akkor elég naivak vagytok!!!!! Ezen már egyik kormány sem tud változtatni. Magától fognak kiforrni a dolgok!!
Geregó: Azt hiszem,amit írtam abban semmi féle szitkozódás nincs.
Ha valakinek csípi a szemét egyszerűen nyomja meg az Esc gombot.
Válasz Kikericsnek +akárkinek. Interneten vagyunk! Mindenki olvassa ezt szidkolózást ami itt van . Engem nem érdekel ,legalább is itt ,az egyik oldal sem. De viszont ebbe látja örömét,hát tessék . Viszlát. Vége!!
És csak azért,hogy az előbbi beírásomat alátámasszam,hogy mások is így gondolják,idézek az 55. hozzászólásból:-D
Alföld írta:
Lehet, a közmunka programban lenne még hely nekik, az árok parton. Igaz,, akkor tárgyalni kellene a falu vezetőivel is ez ügyben.
Ez a közmunka program arra is jó,hogy hogy jól kiszúrjunk néhány emberrel,akinek nem tetszik a képe.
Pedig ezt az állam finanszírozza,és mégis a helyi kiskirályoknak kell hálásnak lennünk,ha esetleg munkához juttat.......Na,erre varrjatok gombot:-))
A saját vélemény kimondását és vállalását sajnos nagyon sokan azért nem vállalják nyíltan,mert még mindig abban a tudatban élnek,hogy káruk lehet abból.
Valószínű,hogy a sok-sok éves gyakorlat és tapasztalat vezette őket idáig,amit tapasztaltak eddig a falu vezetői részéről.
Ha befogom a szám...lógatom egy kicsit a nyelvem,talán csurran-cseppen valami.Ha nem,akkor állhatok a szőnyeg szélén,kimaradok abból,hogy lehetőségem legyen dolgozni pár hónapot legalább.
Mert nem azt mérlegelik,hogy kinek van igazán szüksége arra pár hónapi munkára,mivel esetleg kora miatt az a pár hónap hiányozna a nyugdíjjogosultságra.
Milyen kaput te észlény? A Csillagkaput? Hát valaki bezárhatná, csak te ugorj át rajta előbb a hozzád hasonló agymenekkel! Azt már több hozzászólással ezelőtt tisztáztuk, hogy annak a rendszernek vége van, hogy el lehessen hallgattatni valakit. Ébresztő!
és mielőtt ledorongolna valaki a helyesírási hibáért:-)
igen...tudom.kapkodtam,hebrencs vagyok...."arra":-D
Miért is kellene bezárni?
Az ilyen fórumok azért vannak,hogy mindenkinek lehetősége legyen ara,hogy elmondja a véleményét,gondolatatit.
Lehet,hogy van akinek tetszik,lehet,hogy valakinek nem.Lehet,hogy néha durva a hozzászólás,de akkor is meg kell adni a lehetőséget mindenkinek,hogy ha véleménye van,akkor azt igen is hallatni kell.
Ez a demokrácia.
Jó pár éve már nem kellene félni attól,hogy kimondja mindenki azt amit gondol.Akár politikáról,akár a kis falujukról akar véleményt mondani.
Miért zavar az téged,hogy az időseknek van rá lehetőségük,hogy rendbe tegyék a hajukat és nem kell nekik menni a fodrászhoz.Ha be mész biztos megcsinálják a te frizurádat is.Megint az irígység s a rossz indulat.
Mami! Tudjuk, ki vagy. Azt is tudjuk, hogy van autód. Azt nem a tűzeset után vetted? Vidd azzal a kis családod! Ha meg annyira rossz itt Neked, miért nem mész vissza oda, ahonnan jöttél? Senki nem tartóztat vissza, ne félj! Arra meg nem kell büszkének lenni, hogy nem fizetsz ki valamilyen tartozásod!!! Élősködni könnyű, becsületesen talpon maradni, az nem könnyű, de azért kipróbálhatod!
A 138-ast NEM ÉN ÍRTAM!
Valaki szórakázik, de én nem bánom, ha neki így a jó!
Hajrááá!
Nincs saját gondolatod? Ügyféltől lopod el? Tényleg nagyon bunkó lehetsz!! Jobb lenne, ha megsem szólalnál.
Akárki vagy, ne írjál a nevemben, te SZEMÉTLÁDA!!!!!
A 135-ös hozzászólást nem én írtam. Inkább arra feleltél volna, amit a 134-alatt írtam....GÖRÉNY!!
Nagyvezííír a legjobb ember, csak mi nem értjük, mert még éretlenek vagyunk!
Na meg ne menjünk el az ÖNO-ban működő fodrász üzlet mellett sem az adó ott sincs ám rendezve attól függetlenül,hogy az engedélyezve van.A dolgozók munkaidőben frizurát csináltatnak,s közben sírnak,hogy mennyi a munkájuk.
Jobb lenne, ha a nagyúr, a müvelődésiházban okozott kárt megtérítené. Utánna vádaskodjon, ha már neki tiszta lapja van. Addig jobb,ha az adót rendezi, amíg nem késő.
Mindenki maga választja a foglalkozását! Persze az idő viszontagságait nem irigylem senkitől. Tudom, hogy milyen nehéz megélni. De akkor inkább mindenki fogná be a száját és szépen egyetértésben éldegéljünk egymás mellett...
Sentinel! Sőt van egy mobil tejcsarnokunk is aki ha kéred házhoz viszi a friss tejet, túrót ,tejfölt.Remélem róla nem képzeled,hogy nem mellékeli a nyugtát?Remélem őket nem irigyli senki!Nem könnyű ám esőbe ,hóba, 30fokos melegbe a falút járni és a kerítésre akasztgatni az árút.Ne legyél rossz indulatú.
Jogos a felvetés "Fő út"! Ez nem egy ember ellen irányul! Mindenki tudja, hogy kik és hogyan csinálják...nem is ez itt az alapvető probléma hanem az hogy pont ők próbálják a "jónépet" irányítani!!! Nekem azért van kevesebb mert tisztességgel fizetek mindenhol. Naponta dolgozom és senki nem kérdezi meg, hogy bírom-e???
Sentinel! Ne csak Az tárd fel,hogy \\\\\\\" nagyúr\\\\\\\" képviselő és nem fizet adót.Van olyan képviselőnk is aki vágóhidat és mellette hentesüzletet üzemeltet szerinted ő mennyi adót fizet?Lehetne itt kereskedni ,igazad is van.De legyen ez a te feladatod.
Manapság van esély a kómából felébredni!
Lehet teljes életet élni utána, csak átkell gondolni az életet. Az életnek nem csak árnyoldala van.
Széppé lehet tenni, ha akarjuk.
Remélem abban a kisfaluban is felébrednek a "Kómából"
Az elvakult gyűlölet, egyenlő a kómával.
Ha sikerül a vak gyűlöletet kezelni, akkor meglátják, a körülöttük zajló jó dolgokat is.
Meggyőződésem, hogy vannak törekvések az előrelépésre
a falu vezetés részéről. Csakhogy ismerve a mia gazdasági helyzetet, sokszor nem rajtuk múlik a megvalósítás.
Hasonló lélekszámú települések is ezekkel a gondokkal küzdenek, éppen elég a létfenntartás. Ezek a települések,hosszú évet óta anyagi gondokkal küzdenek.
Tehát , kár egymásnak ugrani, bárkit hibáztatni, értelmetlen csatározásnak tűnik szerintem.
Gazdasági válság van világszerte, remélem lesz belőle talpraállás, hamarosan. Talán majd az olyan kistelepülések is mint, Nagyrév a haladás útjára áll.
Ehhez idő, sok sok türelem, pénz, és az ott élő emberek
egymás segítése, elviselése, is kell hozzá.
Bízom benne, egyszer így lesz.
Figyelem a falu sorsát.
Szép napot!
Zsabó! Elmehetnél regényírónak!!:) Nagyon tetszett az írásod! Több ilyen kellene, legalább nevetnének is az emberek a sírás helyett! Csak így tovább!!!
A "nagyúr" attól még, hogy képviselő ugyanolyan adófizetési kötelezettsége van, mint másnak!! Nem állok senki pártján, de mindenkinek egyforma kötelezettségei vannak ebben az államban, csak van aki tisztességesen fizet - mint a katonatiszt- és van aki elsumákolja ezt....Nekem is nehezemre esik a pénztárcámból az adót befizetni de sajnos ez van!! Kötelességünk a jogokat betartani!! A Rubik kocka akkor lesz kirakva ha, megszűnik az irigység és az utálat....
Jól mondod sentinel! Fizet itt még a "nagyúr" adót!
És a többi csaló!!
Mert a Rubik kocka forgandó!
Kedves Zsabó!
Ha nem ebben a faluban laksz, akkor NE SZOLJÁL BEEEE!
VÁGOD???
Igazán nagyon rendesek a polgármesteri hivatalban. Sajnos mint ez köztudott volt nálunk egy ronda tűzeset, s ki kellett költöznünk a két kisgyerekkel. Az Önkormányzat volt olyan rendes kiadta a sportpályát másfél hónapra, csak azt felejtették el közölni, hogy mennyi a rezsi másfél hónapra! Amikor leadtam a kulcsot,mert már kiköltözttünk akkor közölték velem, hogy a másfél hónapra a villanyszámla és a vízdíjunk 126195 Ft. Hát ezt persze nem fizettem ki mivel ez elfogadhatatlan ebből 41500 kifizettem, de nem tartom jogosnak, hogy másnak a költségeit is én fizesem. Erre tegnap kaptam tavaj május óta egy levelet, hogy még 84.695 Ft-ot fizessek be. Kérdem én hol van ilyen király amelyik a segítséget 3-szorossan fizeteti vissza a rászorulóval? Nem akartam titkolni a kilétemet, mert én válalom, amit írtam, mert ez-az igazán undoritó tény!!!
Kedves Nagyrév Lakosai! Érdekesek a hozzászólásaitok, pedig még nem is tudtok mindent! Mi10 éve költöztünk ebbe a csodálatos faluba. Akkor még az volt.
Mikor bejelentkeztünk Juliska úgy fogadott minket, hogy érezzük magunkat jól! Azóta eltelt 10 év, de sajnos egyre rosszabb ebben a faluban! Ilyent még nem hallottam az életemben, hogy nem visznek egy embert be a kórházba, mert sokba van! ha jól vagyunk tájékoztatva ezt az autót pont arra kaptuk, hogy a szegény betegeket, idöseket s gyerekeket hurcolják vele ahova, amikor kell! De Nagyréven ez nem így müködik. Itt ezt bevásárlásra, s a bennfentesek szállitására használják.
Szívemből beszéltél sentinel. Egyetértek. A kocka fordulása nemcsak remény, én TUDOM, hogy így lesz. :-)
Sajnos a szegényedéssel együtt jár az irigység is és szinte egyenes arányban! Mindenki úgy próbál előrébb jutni, ahogyan csak tud! Sok családnak a gyereknevelés helyett fontosabb, hogy a társasági életüket "éljék". Az italozás és a szenvedélyek helyett inkább az újságban kellene álláshirdetéseket böngészni, és akkor nem azokat a családokat kellene molesztálni akinek "több" van-mert igenis napról-napra eljár dolgozni...
A legrosszabb még most is az, hogy évek óta a megszokott elvárásoknak megfelelően:) mindig az a legnagyobb szarkavaró akinek az APEH tényleg szétnézhetne a háza táján.... Dolgozzon mindenki becsületesen és hagyja a másikat boldogulni csendben.. Sok esetben nem azt a pár forintnyi segélyt kellene sajnálni-amit amúgy is az állambácsi ad- hanem azt a be nem fizetett járulékot amelyet bizonyos "nagyúr" az évek alatti (ipar nélküli) munkájával elfelejtett bevallani! Remélem hamarosan fordul a kocka....
Re 19.: Nagyon is igaz! A Jedi templom padawanjai úgy próbálják a szerszámokat mozgatni mint Luke Skywalker az űrhajót.. csak nem megy..XD
Különben megértem mindenki iszonyatosan nagy problémáját, de ha már a sérelmeknél tartunk, nekem az b****a a csőrömet legjobban amikor a mélyen tisztelt SZ házaspár a hivatal 9 személyes kisbuszával (persze ilyenkor csakis a falu ügyeit intézik, mi mást..) vigyorogva és boldogan integetve elsuhannak az elágnál, és b***nak behozni bárkit is a faluba, pedig szoktak ott állni jópáran. Hja' és mellesleg Burkus Kapitány tényleg egy f**talicska gyökér, ennyi. VILÁGBÉKE!
Egyik nap figyelem a hozzászólásokat, ehhez az örömteli cikkhez. Csupa negatív emberek írnak.
Az történt, hogy Becsület összefogott Szégyennel,
és kígyót-békát kiabáltak az előttük hozzászólókra.
Közben elmentek sz..ni de nem volt papír!
Vitt volna nekik, Kikerics, Rubik kocka, vagy Bumi
papírt, de az Ezredes nem találta őket, mert akkor szöktek meg D Miskával, mert ezek közben BUZIK!
Nagyon örülök, hogy nem abban a faluban lakom!
Egyenesen fertő, ami ott van.
Egy külső szemlélő!
Meg kellene tanulni írni és beszélni, mielőtt másokhoz intézzük a mondandónkat!!!!
Volt egy Épitészűnk trabantal érkezet . lükas .
Mivel ment el, másis csak g........t
Kunszent! Köszönjük...
Valami miatt megérdemelte a falu ezt a traktort. Örüljünk neki. A helyzet, úgy látom egyébként, hogy hosszú távon javulni fog, függetlenül attól, hogy most ki mit mond. Olyan válaszokat látok, amikre a kérdést sokan még csak most fogalmazzák... A kép egyértelműen pozitív, de még sok trutyis víz folyik le a Tiszán addig...
Ahelyett, hogy kígyót-békát dobáltok egymásra más fontosabb dolgokat kellene előtérbe helyzeni! Meg kellene óvni a lakosságot az elvándorlástól és attól, hogy szép kis falunkat a "kihalás" veszélyeztesse! De ilyen gyűlölettel és irigységgel felvértezett emberek között senki nem akar élni...Tényleg szánalmas, hogy a fél lakosság pár "istenített" emberre hallgat! A szegényeket könnyű megfogni pár forinttal, de a gazdagnak a száját gyeplővel sem lehet bezárni....
Szeressük egymást gyerekek. Az élet úgy is szép!
Értelmetlen viták helyett, beszélgessünk!
Talán szótértünk, ha mi is akarjuk!
Szép napot mindenkinek!
"grécsi"!
Ikes ige ragozása? (Könyörgöm - könyörgök?)
Mondat első betűje?
És a \"kurva\" nem QURVA? :-)
No lám! A bumeráng....
De azért írj még.
Akkor most mi a jobb,ha valaki bírál és felhívja a figyelmet olyan dolgokra,amiknek nem biztos,hogy meg kellett volna történnie,vagy pedig az,hogy szó nélkül hagyjuk és még tapsolunk is,hogy hová jutottunk.
Vannak akik nagyon szeretnék,hogy a birkaszellem megmaradjon!
A gazdagság nem a vagyonból ered... A gazdagság a kapcsolataink minősége és hangulata, amit magunk körül létrehozunk, hogy szeretnek-e velünk találkozni az emberek, vagy jó véleménnyel vannak-e rólunk... Egy tér körülöttünk, ami vagy vonz, vagy taszít. Az itt olvasható vélemények nagy része taszító, a ronda szavak használata tudatlanságra vall, mégpedig annak a tudásnak a hiányára, hogy mit okozunk velük másoknak és magunknak. Az ismeretlenség homálya sokmindent eltakar, nyugodtan lehet véleményeket fogalmazni, de a tiszteletlen beszéd vagy szóhasználat negatív teret gerjeszt. Aki pedig negatív hangulatot okoz a faluban, a falunak, az egyenes úton halad a falu megszüntetéséhez. Kérdem én? Ezt akarjuk?
Szóval, ha negatív a jövőkép, akkor negatívak a tettek is. Ha pozitív a jövőkép, akkor meg annak az irányába haladunk. Tehát, ha csak kritizálni és bírálni, vagyis keseregni tudunk, akkor miért különböznének a tetteink ettől a színvonaltól? Lehet-e sikeres ember az, aki csak a hibát látja másban, mindenkiben és legvégül (vagy legfőképp) magában? Én hiszek a pozitív változásokban, az életem rá a példa. A legnagyobb nehézségek közepette is megőriztem a jóba vetett hitem és ez tart életben ma is. Igen sikeres ember lettem, sokan tekintenek rám példaképpen, az emberek tanácsért jönnek hozzám... Mert aki nem hisz a jóban, s a reménye sincs meg már, az egy élőhalott. Az már nem él, csak vegetál. Egyébként tősgyökeres nagyrévi vagyok, ott jártam iskolába és bár nem maradtam a faluban, az eseményeket nyomon követem , első kézből, s nagy szeretettel tekintek az ott eltöltött időszakra, még ha akkor is voltak hibás tettek és gondolatok.
Lehet egymásra kiáltani kígyót-békát,mindenki úgy látja a saját igazát,ahogy neki a legkényelmesebb.Az,hogy helyesen írja-e le valaki a gondolatait,teljesen mindegy,mert........
Iskola sajnos már nem lesz,hamarosan következik a konyha és az óvoda,majd az idősek napközi otthona.
A polgármesteri hivatal a cibaki önkormányzat irodája,a levélen,melyben értesítenek,hogy mennyi adót fizess,szintén a cibaki önkormányzat pecsétje van.
Vegyétek már észre:eladták alólatok a falut!
Tisztelt nagyrévi Lakos!!!
Ugye jól emlékszem a lyukasorrú cipő arra az időszakra tehető,amikor Te leléptél D. Miskával!?
Tisztelt Becsület! Köszönöm a titulust, hízelgő rámnézve!
Nagyon jó, kampány nélkül egyből Polgármester lettem.
Pedig csak egy pár igazságot írtam le. Őszintén mondom, nem a Polgármester vagyok! Ugye nem sejted, kinek válaszolgatsz?
Csak nyugodtan törd még rajta a fejed, amíg a MARGARIN elnem olvad a fejeden.
Nefélj, akik körül lihegnek, majd felnyalják.
Ahhoz úgyis nagyon értenek!!
Kedves: Szégyen! Az a nyoc év sem látszik rajtad, ha annyit jártál. Hány osztályt jártál ki annyi év alatt? Vagy lefizettél valakit, hogy beírják a 8-osztályt? Annyit mondok, kár rád, és hozzádhasoló személyekre pazarolni az időt. Úgysem érted,-értitek miről van szó! Jó a névválasztás, RÁD ILLIK. Szégyelném magam a helyedben.
Polgármester, bűn meg szégyen is amit csinál a helyes írást a nagyrévi általános iskolában szereztem akkor még volt felső tagozat.Az első 8 osztályra büszke vagyok!
Helyesírási hiba nem bűn, hanem szégyen.
Tartalomra válaszolva: na, az a szar.
A helyesírási hiba nem akkora bűn mint a 8 év alatt el követett munkavégzése! de különben a tartalomra válaszolj!
annyik vagyok mint egy darab papír wc-zés után!
le kell titeket szarni!XD
Drága becsület.
Hát komolyan azt hiszed, hogy ezeket a leveleket a polgármester írja?
Azt hiszed a másik oldalon csak a polgármester áll?
Szerinted itt mindenki ellenzéki?
Ráadásul ennyi helyesírási hibával.
Szánalmas népség.
Ezek lennének a becsületes módszerek, amiről te regélsz?
Én a lyukascipős helyében összeráznám a bandát és kiosztanám rendesen a szerepeket, különben ez az egész őt minősíti.
Könyörgöm legalább EGY kurva, helyesírási hiba nélküli mondatot!!!!
Csak EGYET
Tisztelt nagyrévi lakos( polgár mester)! Látszik melyik levelet Írod te melyiket a másik fél de még egyszer sem írtad le a nyolc év alatt mit tettél a faluért és ezt nagyon hiányoljuk, egy falugyűlést nem mertél tartani! vagy félsz a nyilvánosság elé ki állni?
a másik félnek ez az egy lehetősége van fel venni a kesztyűt amiért nem nyerte meg a választást nem volt őszibarack ültetvénye, nem volt pénze meg vesztegetni az embereket nem jelentett be plusz embereket a nyugdíjas otthonhoz! ö úgy érezte becsületesen is meg tudta volna nyerni! inkább azt írd le mit tettél a faluért a nyolc év alatt (nem zsebre) a faluért!
.Igazad van Kamilla! Ez a sikertelen bunkó, aki a költségvetési előirányzatot magyarázza,egyszer már indult, és nem nyert a megmérettetésen. Ossza az észt végnélkül, de arra nem gondol, hogy ismerik őt is. Ide jött nagyon régen lyukas cipőben, olyan szegény volt, mint a templom egere. A nagyrévi TSZ-ből kitelt, 1-órán belül elkellett hagyni a munkahelyét, Azután minden munkahelyéről, kirúgták!! Így munkaügyi pert indított, amit sorban ELVESZÍTETT. Van még a pofáján bőr nyilatkozni, és beleszólni, a falu dolgaiba? Lehet Burkusozni, mindenkire lehet nevet ragasztani, azt az ilyenek teszik mint akiről beszélek. Pfuj inkább nem mondok semmi jelzőt, nem hozzám méltó lenne! Kérdezem én mit akar még ezekután? Nincs itt semmi keresnivalója ebben a faluban. Csak szítja az ellentétet, és páran elhiszik amit mond. De a nagytöbbség ismeri, és ahogy 4-éve, úgy most sincsen esélye a győzelemre. Valaki írta előttem, hogy mindenki nézzen szét maga körül. Azt hiszem ide illik, szétnézhet ez a személy is akiről írtam. Van itt vaj,,,,, de ez már MARGARIN..!!!! Jó éjszakát!!
Az a helyzet, hogy a mai világban annyi rossz történik, hogy amikor végre van valami pozitív változás, abban is mindig keressük a rosszat. Ha valaki épp hatalmon van, az rendszeresen támadásnak van kitéve, mert nem tehet mindenkinek jót, s nem is kell neki. Aki kritizál és bírál, nem tesz mást, mint a saját sikertelenségét próbálja elfedni. Majd ha őt is megválasztják és bizalmat kap, akkor csinálhatja jobban. De addig....
Na mi van nincs újabb rágalom, és anyázás? Tessék, tessék, lehet vélemény külömbség azért van ez a fórum. De csak az igazat! Másként nem hiteles az egész!
Kárpátok: Gratulálok. Jól meg mondtad neki, azóta nem
mer megszólalni egyik sem. Erre nincs semmi ötlet sem?
Alacsony szinten vannak a szerencsétlenek!! Kis stílű banda ez, kétségtelen. Ha valaki, normálisan szól valamit, így jár. A cikkről annyit mondanék. Én akkor is nagy eredménynek látom, hogy Kunszentmárton átengedte, a nagyrévi önkormányzatnak ezt a pályázati lehetőséget, és Nagyrévre kerültek ezek az eszközök. Mindenképpen pozitív előrelépés. Mondhatnak bármit, ez akkor is TÉNY.
lehet hogy téged nemmis apád csinált hanem a gólya hozott örömet apádnak 9 hónappal előtte okoztál de lehet hogy azóta se
Ez a baj hogy a te faterod nem használta,inkább csinált egy ilyen ( moderálva ) mint te vagy,meg a többi nemnormális akik ilyeneket irkálnak mint te...de tudod mit irkáljatok ha más dolgotok nincs,én nem alacsonyodok le közétek....szép napot!
Én őszintén mondom,szégyenlem hogy ilyen emberekkel élek egy faluban,itt élek már 36-éve itt is születtem,de ez nem igaz milyen rósz szándékú emberek laknak itt,régen amikor a tsz-még adott az embereknek munkát ilyen nem volt hogy egymást így rágalmazzák az emberek,inkább segítetek egymáson,ez ami ezen a lapon folyik az borzalom....ÍGY A FALU NEM JUT ELŐRÉBB SOHA!!!!!
Darázska:Hát bizony csodálkozok! Miért jogosítana fel bárkit is a nem helyén való dolgokra az,hogy esetleg más is úgy tesz.
Ha a szomszédom esetleg csal,lop és hazudik,akkor felmentést kapok,ha én is azt csinálom?
És igazad van,térjünk vissza az eredeti témához.
Szerszámok már vannak.....és árvíz is sajnos lesz.
/ez egy találós kérdés,jó válasz esetén kaptok piros pontot :-)) /
Ne csodálkozz, Pom-Pom, hogy honnan írok. Az előttem hozzászóló is a munkahelyéről írt, 12-óra 6-perc-kor. Úgylátom, kibukott belőle a 6-osztály. Csúnyán mindenki tudna beszélni, csak nincs értelme. Ha a szépszó nem használ,, a csúnya sem! A hozzászólása nem kapcsolódik, az eredeti cikkhez. Csak a bosszú- bosszú, az igen, de hová vezet ez a gyűlölködés? SEHOVÁ!!
Gratulálok a falu vezetésének csak így tovább!
Már nem sok kell a totális csődhöz :D
Minden éjjel álmomba átmegyek a gyalogos hídon járkálok!
De reggelre fáj a lábam mert sokat sétáltam a hídon XD
De a szép nyugdíjas otthonba majd meg pihenek!!!!
Kicsi pillangó,, miért nem keresed a munkahelyet? Vagy a jótevőd mondja meg mit cselekedj? Azonnal megsajnállak, csak most nem érek rá, dolgozom, hogy ne íratkozzam be én is a jótékony füzetbe! Megvan a fakanál? Az jó akkor Matulabácsival fözhettek. Jó étvágyat, ha ezekután még VAN!! Pá-pá...
Biztos kiderült már, hogy nem szeretem főburkusunkat, azzal is egyetértek hogy rossz csengése van a "burkusozás"-omnak. Gondolkodtam is rajta, hogy felhagyok vele, másképpen fogalmazok, de ez a hely nem az ahol seggfejnek szólítsunk valakit. Pedig az!
A hozzá nem értése, rossz döntései sodorták lejtőre a falunkat, ennek következménye a szegénység a lakosság körében. Miközben ő és családja anyagiakban gyarapszik. Drága hobbijára is telik (fogathajtás), és azt bizos nem "feírásra" űzi. Nem tehetek róla, de nem szívelem az olyan embert, aki a rá bízott közösség rovásár teszi dolgait! Egy erkölcsi nulla, egy szellemi torongy! Nem szégyenlette lányának az ápolási segélyt megitéltetni, amikor az munkanélkül maradt, miközben másét, másokét, akik tényleg rászorultak volna, megvonatta! Emlékezzünk csak rá! És a hasonszőrüek az előző ciklusban mindezt magszavazták! Nem semmi! Azt meg nem hiszem, hogy a burkusozástól hiteltelen lenne amit írok, hisz vitatható, de cáfolhatatlan tény mindaz, amit megosztottam veletek. Vagy elkerülte netán figyelmemet, hogy valaki még csak próbálkozott volna is azt cáfolni, ellenkezőjét bizonyítani.
Lenne mit kijavítani! Kell is!
Jó 7végét mindenkinek!
Kedves Pillangó.
Én se irigylem őket. Három autót fenntartani!!
Gondolhatod mennyi kiadás lehet, ilyen benzin árak mellett.
Persze hétvégéről még nem is beszéltem.
Ha hétvégén nem lennének nyitva, mit ennénk, mi szegény emberek.Aztán, az is lehet, hogy benzinre se futná.
Jaj, nehéz lehet, valóban.
Sőt, gondolj bele, semmi magánélet. Kénytelenek mindent megbeszélni a vásárlók előtt.
Nekem meg forog a gyomrom sokszor, mikor benyitok.
UGYANIS, NEM VAGYOK RÁ KÍVÁNCSI
Megjöttem.
Engem hiányoltatok?
Hoztam sok zsebkendőt, hogy a azt a sok nyálcsorgást legyen mivel letörölni.
Szeretünk MATULABÁCSI!!!
Vagy, mit is kell tennem?
Ejnye, kiestem a szeerpemből.
Sajnos nekem se boltom se pénzem se munkám de van két gyerekem! Ha nekem is lenne boltom én is segitenék a szegényeken de csak a becsületeseken!Különben nem irigylem őket mert mikor mi még alszunk ők már toppon vannak és hétvégéjük se nagyon van! Amúgy én örülök hogy ha nincsen pénzem tudok főzni és itt ez a lényeg!
Kedves Alföld és dimbem-dombom!
Örüljetek neki, hogy nektek nem kell nélkülöznötök!
Kívánom ne is kelljen, mert azt nem kívánnám egyetlen ellenségemnek sem!
Azt a kínt amikor nem tudok mindent megadni a gyerekeimnek, pedig belegebedek a munkába!
Amikor látom rajta hogy nem ezt a dolgot várta volna tőlem amit tudtam venni neki, de a nagyobbra, a drágábbra nem volt pénzem!
Nektek a szegényeken könnyű élcelődni!
De ez nem valami emberséges!
Én nem bujkálok a munka elől , de így is nagyon nehezen tudunk megélni és ha azok a boltok(mind a 3) nem segítenének a nagyrévi embereknek, akkor a fél falu sajnos nem enne!!!!
Szívesen dolgoznék az öregek otthonában, vagy a fűrészüzemben, de.........
Maradjunk annyiban aki nem tudja milyen így élni az ne ossza az észt!
Mi sajnos így élünk és rajtunk kívül még nagyon sokan és ez elszomorító.
Ez valahol a falu vezetőségét kritizálja!
Lidérclény, írd már meg a saját gondolataidat, ne az ismerősödtől szerezd be az értesüléseidet. Egyébként, csak kérdezem hányan írjátok a válaszokat? Csapat munka? Nem is gondoltam volna, hogy egyedül neked jutnak eszedbe ezek a gondolatok. Azért is gondolom, mert te, még 2006-ban jársz. Felhívom a figyelmedet,, 2010-et írunk ma napság. Kár, hogy a többiek sem tudják, akikkel egyeztetsz, hogy mit írjál. Ha azok sem tudják, kérdezd meg az úrtól....ÁMEN...
Szomorú, hogy tényleg ide jutottunk.Nem vesszük észre, hogy egymásnak akarnak minket ugrasztani? Ez az arcátlanság Grécsi és társai!
Ez a külömbség Matulabácsi és köztetek! Róla mindenki tudja, hogy kicsoda, vállalja, amit mond, Ti meg vagdalkoztok, rágalmaztok? Azt mondjátok "hallottam", meg hogy "azt mondják". És lám, ennyi elég is, hogy meginduljon a sárdobálás.
Én maradnék a tényeknél. Egy kedves ismerősöm ma rendelkezésemre bocsájtotta polgármesterünk 2002-es, és 2006-os választási szórólapját(!!!!!!) Idézem:
"A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz,
Mégis légy becsületes és nyílt." - úgy elkébzelem, ahogy mártírként megfeszül becsületessége és őszintesége kínjai közt...
A másik: "A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz érte cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van." - Ha ez volt a legjobb, amit a világnak tudott adni, akkor ments meg minket Uram! Egyébként Döbrögi is háromszor kapta vissza!;-)
Hol vagy Ludas Matyi? Szeretünk Matulabácsi!
Jó helyre jártok vásárolni, semmi kétség munkanélküli. Az üzletben meg röpködnek a "MILLÁK", ugye tudják, hogy ti azon az áron is elviszitek a termékeket, amit rá írnak. Azok a termékek a falu határán kívüli üzletekben, jóval kevesebb pénzbe kerülnek, de ti csak vásároljatok ott, nem is gondoljátok, milyen nagy árat fizettek, minden vásárláskor. Sok szerencsét!!
Gunyolódni a szegény emberen nagyon aljas dolog.
ilyenek miatt jutot ide az országunk, mint te vagy dibem-dombom, meg az alföld.
Szerencse, hogy a dunántúl élek, de olvasom mimegy abba a faluba
Jól mondod Alföld.
Talán lehetne keresni azt a munkát.
Nem csak várni a sült galambot.
Egyetlen hónapot kéne csak dolgozni, és akkor már mindjárt nem a füzetbe kellene íratkozni.
Vagy rosszul látom?
Ha több kitartás nem is lenne.
De nem értek én ehhez, én könnyen beszélek.
Nincs, két kiskorú gyerekem.
Sőt férjem se.
Nagykorúak ugyan vannak, de az nem számít. Igaz?
Kis naív munkanélküli, miket nem gondolsz? Hogy van ez a munkahely kérdés? Amint látom, nagyrévi emberek eljárnak dolgozni, és nem azt várják, hogy behívják őket dolgozni, Vannak közöttük nyugdíelőtt álló emberek is. Csak kérdezem, ti a férjeddel végig munknélküli segélyből szeretnétek azt a kér gyermeket felnevelni? Nem lenne jobb ha több pézből, Többet adhatnátok gyermekeiteknek.Keresni kellene a munkát, nem a segélyre építeni a gyermekek jövőjét. Bocs, de mindenki egy kicsit, a saját sorsának a kovácsa.. Így mondják..
Dimbem-dombom még minket sem csaptak be pedig már 10 éve odajárunk vásárolni.Akkor mi is biztos jó helyre járunk.De ha csak halottad akkor ez korántsem biztos,hogy úgy van.Viseld egészséggel az álarcodat.
El kell szomorítsalak munkanélküli, nem vagyok Alföld is.
Ha jól belegondolsz, egyszerre, nem is lehet:)
Elhiszem neked, hogy téged még nem csaptak be egyetlen forinttal sem. Jó helyre jársz vásárolni. Ezt őszintén, minden gúny nélkül mondom.
De, tudod vannak olyan helyek is, ahol lazán kezelik ezt a kérdést.
Legalábbis, úgy hallottam. És olyanok mondták, akik már megtapasztalták ezt. Nem egy ember. Azóta azok is a jó helyre járnak.
Az álarcot pedig érti, aki érti.
Aki tudja miről beszélek.
Alföld, Dimbem-dombom valószínű te egy és ugyanaz vagy.Örülj neki,hogy te nem vagy olyan helyzetben,hogy a füzetbe kelljen felíratni amit vásárolsz.Sajnos mi mindketten munkanélküliek vagyunk és két kiskorú gyereket nevelünk.Mi hálával tartozunk azoknak az embereknek aki segít rajtunk .Soha még 1 FT-al sem csaptak be bennünket.Ha a munkahelyeket amiket ígértek megteremtették volna vagy a férjemet is be hívnák dolgozni nem csak az olyanokat akinek családja sincs vagy talán még 1 éve sem lakik itt akkor mi sem kerülnék ilyen helyzetbe.Nem tudom,hogy milyen álarcról beszélsz.
Matulabácsi, mind szép és jó amit elmondasz..
Csak, tudod attól válik az egész mondandód hiteltelenné, ahogy burkusozol..
Ilyen intelligens emberhez, mint te vagy, nem illik ez..
Hagyd meg azoknak, akik mást nem tudnak.
Maradj a fakanálnál.
Tudod, mit remélek?
Azt, hogy egyszer valóban leülünk és megvitatjuk ezeket a kérdéseket.
Egyenesen, szemtől-szembe.És mindenki igaz lesz.
Mit gondolsz, marad még addigra az ősz hajunkból?
Úgy látom csoro megszólítva érzi magát a kis számológép miatt.
Nem a számlaadásról van itt szó kedveseim, hanem arról, hogy a kis füzetben sokszor eggyel több a nulla, mint amit a számológép eredetileg mutatott.
Szegény embereken akar meggazdagodni, aki ezt teszi?
Aki becsületesen él, az nem érzi magát érintve, és nem kezd magyarázkodni..
Mintha lassan lekerülnének az álarcok.
Legalábbis ki-ki villan a valódi én.
Sajnos túl sok a szegény ember a falunkban,azért kell elővenni a kis számológépet.A beígért munkahelyek pl. a fűrészüzem, öregek o... hol vannak? Nem csak a nyalisoknak kéne Munkát adni meg aki 1-éve lakik itt hanem akinek családja van!Amúgy a táposnál lehet fagyasztóból húst venni számla nélkül? Nem a Purináról van szó!
Szerintem, "anyázás" eddig sem volt, Igen, lehet a falu vezetését támadni, ha azok valós adatok. A falu vezetése nem becsületes? És aki ezt állítja, az becsületes ? Akkor nézzünk szét a faluban!! Hogy is állunk? Hogy is van ez a vállalkozóknál? A boltokban hányszor számolnal a kis számológépen?? És közben nem adnak számlát ez jól van így? A lavina akkor indulna el igazán, ha utána lenne nézve ezeknek a dolgoknak. És ha valami nincs rendben, az miatt. ,, Lehúznák a rolót,, és ÁMENT mondanának a vállalkozásra. Egyből más képet mutatna az egész,, hogy ki lop? Ki csal ebben a faluban? Lehetne menni munkát keresni, vajon ezek után hol kapnának munkát??? Lehet, a közmunka programban lenne még hely nekik, az árok parton. Igaz,, akkor tárgyalni kellene a falu vezetőivel is ez ügyben.. Ebből a szemszögből is lehet nézni,, hogy hová jutott a falu.
Ma megint nem szárad fel a harmat! Akkor maradunk a "fakanálnál".
Úgy tünik vagyunk páran akik javítani szeretnénk a kialakult visszásságokon, másoknak ez nem igazán tetszik, vádaskodásról beszélnek. Pedig ennél egyszerűbb a helyzet.
Ha valami rosszul működik, fel kell tárni a hibáját, elemezni kell az okait, ekkor tudunk hatékonyan hozzáfogni a kijavításához. Most ez történt, többen feltártunk pár dolgot, amit hibának vélünk. Jó lenne, ha megvitathatnánk azokkal, akik ezt máshogy látják, csak hogy tisztuljon a dolog, de erre még várni kell. Vagy Ők is úgy látják, mint mi, csak talán föburkushoz való kötődésük még nem engedi más vélemény formálását.
Bár sok a személyeskedő, az egymást úgymond fikázó beírás, de a tanulságokat is le lehet vonni. Bárkinek.
Van is érdeklődés, már a vezetés részéről is, de még csak addig terjed, vajon ki lehet ez vagy az a név mögötti beíró? Talán tovább tudnak lépni ezen.
No gyerünk, mert elfől a leveske!
Jó étvágyakat!
És örülök, hogy már szőkénk is van! (POM-POM)
Fiatal koromban én is az voltam, ma már ősz.
A filmbéli "Matula bácsit" én is tisztelem és kedvelem, elveit vallom. Gondolom Fekete István megbocsájt nekem.
Bocsi,de nem értem.....mibe kellene belehúzni Grécsinek?Mert eddig csak a helyesírásról próbált intelmeket adni......Tudjátok: szőke vagyok:-)
Én meg kikérem a jó öreg Matula nevében, hogy bitorolják egy tisztességes, becsületes ember nevét.
Érted Lidérclény?
Húzzál bele grécsi, melletted vagyunk!!!!!
Ez nem arctalanság, hanem arcátlanság!
Erről beszél grécsi.
Igaza van Rockynak, hogy itt ketten beszélgetnek.
Még abban sem vagyok biztos, hogy ez nem tudathasadás.
Mint egy gramofon, úgy fújja ugyanazt, és még a tűje is elakad sokszor.
Csak az szól belőle, amit egyszer megjegyzett.
Nem hall, nem lát, csak mondja a magáét.
Végre! Már azt hittem, vége az anyázásnak! Egyébként Grécsi László nyelvész professzor nevével ne kérkedjünk, pláne, aki kis betűvel írja a mondat kezdőbetűjét!
Nem kell hergelni a másikat, ezek a fórumok azért vannak, hogy teljes névtelenségben és arctalanságban el lehessen mondani a véleményünket!
Tehát mi van a ravatalozóval? A körjegyzőséggel?...
Tényleg!!! Miért is nem vállaljuk az arcunkat?
No??? Ki kezdi?? Lehetnél talán Te az első Grécsi.
Hát,lehet,hogy én teljesen analfabéta vagyok,meglehet,hogy egy kicsit a falu szégyene is,de a pozitívumokat még mindig nem látom!!!
Figyej, haver!! Nem hiszem, hogy ezek a falugyűlésen különben viselkednének . Ott is lesírna róluk, milyen szinten vannak. Ugyan ezt nem nevezném szintnek... A falu szégyenei!!! Ha a rosszindulat fájna,,ordítanának...
jobb lenne falugyűlésen elmondani a véleményeket, ahol nem látszanak a helyesírási hibák..
vagy csak a háttérből irányítjátok a félanalfabétákat?
arcotokat nem vállaljátok?
szánalmas népség
nevetséges ez az egész..
akár a rádiókabaréban a falugyűlés..
jó érzésű ember azért nem teszi be a lábát oda, mert ott is ez megy..
hányinger..
örüljetek, olvashatja az egész ország, kik élnek itt..
arzénos téma ehhez képest harmatvíz..
itt élő emberek mérgezik egymást..
Kedves hozzászóló szerintem ezekre a mondatokra amit a hozzászólásodban le írtál sokan szeretnénk megkapni a választ. De van egy lepusztult Ravatalozónk amit nem kevés pénzből felújítottak és még a kellékeket is elvitték belőle.Az viszont rejtély,hogy ki és hova. Évekkel ezelőtt volt falugyűlés ,ha jól emlékszem azóta sem.Ott volt aki erre rákérdezett és azt a választ kapta.hogy elvitte a szolnoki temetkezési vállalat.Na de vajon melyik és miért?Ezek a kellékek a községünk tulajdonába voltak mindaddig amíg nem kezdték meg a ravatalozó fel újítását.Akkor kipakoltak belőle mindent és azóta sem került vissza semmi.Nem tudom,hogy mennyi pénzbe került az épület fel újítása de sajnos a vakolat hullik le róla,nincs villany benne és sorolhatnánk tovább.Ennek a beruházásnak ki a felelőse?S vajon ki a felelőse annak,hogy az ujj temetőbe építési törmeléket pakolt le valaki.Erre ki adta ki az engedélyt. Szeretnék mielőbb választ kapni a kérdéseimre.
De akár meg is lehet cáfolni az itt leírtakat,de érdekes módon ez nem nagyon megy senkinek!!
Rocky,írjál valami pozitívumot!I
Vádaskodásnak nem nevezném az eddigi hozzászólásokat,mert véleménye azért lehet mindenkinek,nem igaz?
Figyelgetem,, itt az utóbbi hozzászólásokban két ember beszélget. Vagy talán egy ember írja ezeket? Vagy egy másik mondja meg mit írjon? Ez tényleg nem tesz jót a falu hírnevének, amit itt olvasok, a hozzászólásokban,, ez valóban lejáratás. Kezdem szégyelni, hogy ebben a faluban élek,, ahol ennyi sok rosszindulatú ember él. Semmi pozitívum,, csak negatív dolgok! Sajnos. Nem akartam hozzászólni,, de ez már mindennek a teteje. Ezeket, a vádaskodásokat,nem lehet már elszívlelni, szónélkül hagyni.
Húúúú! de hazudik az Új Néplap! Hogy meri szítani az ellentétet? :-) Lesz-kapsz!
Nem olvastam a cikket, de mi történt? Ki nyilatkozott? Ki égeti már megint a falunkat? Ha nem tud jobbat a rosszal ne kérkedjen! Persze az is lehet, hogy valamelyik cibaki nyilatkozott, akkor megint kaptunk egy jókora fricskát!
Hát így állunk!
Matulabácsi! A körjegyzőségért 22 millió forintot fizetünk Cibakházának évente,ezt a hétfői Új Néplap-ban jelent meg.Ezért valójában cserébe nem kapunk semmit.Ez egy fölösleges kidobott pénz.Nekünk erre is telik.A terepjáró autónkat is le kellene cserélni nem csak a 45 éves traktorunkat.Elég lenne egy kerékpár is ilyen üzemanyag árak mellett nem hiszem,hogy megengedhetjük magunknak,hogy egyes képviselők és a polgármester haszontalanul róják a kilómétereket és a falu a lejtőn egyre gyorsabban gurul lefele.Kacor te biztos tudnál ez ügyben tenni valamit.Javasolj szolgálati járműnek egy elektromos kerékpárt,azzal legalább a falut is belehetne járni és meglehetne győződni róla,hogy hová süllyedtünk.Lassan nem lesz Iskolánk,Postánk.De van egy lepusztult Ravatalozónk amit nem kevés pénzből felújítottak és még a kellékeket is elvitték belőle.Az viszont rejtély,hogy ki és hova.
Nehéz azt a kőbaltát eldobni! Alusszuk Csipke Rózsika álmunkat. Tehetetlen, tehetségtelen vezetőket választunk, félünk az ébredéstől! Nem kellene pedig.
Ha valami nem működik jól, otthon is amint lehet kicseréljük. Tegyük ezt meg, nemsoká eljön az ideje.
Ez nem vádaskodás, vagdalkozás, mert valóban burkus vezérünk egy pipgya alak. Mindenki becsapja falunkat, a szoc. otthon építők, akiknek 5,4 milla adósságot elengedett, a cibakiak, akiknek polgármestere azzal hivalkodott a "CIBAKI HÍREK"-ben, hogy a jegyzőséggel kapcsolatos szerződés megkötése Nagyrévvel sikertörténet, a cibaki önkormányzat évi 7 milliót nyert rajta. Ezt Ő : Hegyes Zoltán nyilatkozta a lapban. Kinyíkik a bicska a zsebben. ( a cikk a neten is fent van a Cibaki Hírek arhív számai közt) Mostanra megírhaták, hogy övék lett az iskola, óvoda, a szociális intézményünk polgármesteri hivatalunk! De ez utóbbi hogyan?? Burkus megvezette a testületet, vagy nem tudta, hogy nem körjegyzőségnek ír alá, (mint a falugyűlésen mondta nekünk), hanem, hogy a jegyzői feladatokat lássa el Cibak. A különbség csak annyi, hogy a körjegyzőségnél a nagyrévi képviselőknek is van beleszólásuk, közösen kell dönteni, a mostani helyzetben meg mindenben Cibak dönt. No akkor most becsapott bennünket, vagy ennyire nem ért hozzá.
Tényleg olyan ember kellene a falú élére, aki ért hozzá, már bizonyított más területen, rendezett a magánélete, és nincs rászorulva arra, hogy a közösségen élősködjön mindenáron.
A mostani nem ez a típus. Találó a "tizedes" mert csak e téren ért el sikereket.
Barátnőm mondta: ha megrendeznék a hazugság világbajnokságot biztos dobogós helyezett lenne!
És talán nem kell felhorkanni azoknak sem akik szeretik a főburkust, szívük joga, de nézzenek utána igazak-e azok a megnyilvánulások, amiket beírunk. A sajátomért jótállok, de a többi sem hazugság! Nem vádaskodás, nem vagdalkozás!
Sajnos itt tartunk és ez nem vet jó fényt ránk.
De jön még kutyára dér!
Remélem.
Tizedes, én rád szavazok amit 8 év alatt tettél, a gyaloghíd a nyugdíjas otthon a fűrészüzem és a többi amit ígértél használhasd egészséggel!
Gratulálok! Végre már egy ember,, aki nem vádaskodik,inkább vette a fáradságot, hogy felnyissa azok szemét, akik nem látják a fától az erdőt csak acsarkodnak, de egy jó okos gondolatot nem írtak le, hogy ha nem jól működik valami a faluban, akkor milyen megoldást látnak rá..Tudom vannak sérelmek, de arról nem ezek az emberek tehetnek, akik itt hozzászólnak a cikk-hez, kár egymásnak támadni, az nem vezet sehová sem. De főleg nem előre lépés.. További szép napot...
Napok óta figyelem az itt elhangzott hozzászólásokat. Én tősgyökeres nagyrévi vagyok, és pontosan azt látom ezen az oldalon is, mint amit a " való világban". Csak a kishitűség, a rosszindulat, a másik ember sértegetése, megalapozott vádak nélküli gyanúsítása. Nemhogy örülnénk annak, ha valamiféle előbbre jutást tapasztalunk, hanem rögtön azt nézzük, mi lehet ennek a hátulütője.
Az elnyert gépek és szerszámok falunkat gazdagítják, és hozzáértő kezekben nagyon sok eredményt, környezetünk szépítését lehetne vele elérni.Számomra legvérlázítóbb az a kijelentés volt, hogy minek ide ilyen felszerelés, csak azért, hogy tönkre tegyék?
Hát, könyörgöm, akkor maradjunk a kőbaltánál. Milyen degradáló, lealacsonyító véleménye lehet az itt élő emberekről annak, aki ezt így látja!
Nagyon sok szempontból valóban zárt település vagyunk, lehetőségeink meglehetősen korlátozottak. Na de, hogy még fűnyíró és fűrész meg tisztességes szerszámok sem valók a kezünkbe!!
Van a falunak vezetése, és ez nem egyszemélyes!!!!
Az ő felelősségük, hogy a község vagyonával gazdálkodjanak. Őket bíztuk meg, amikor megválasztottuk képviselőinknek. Képviselőnek, aki a falu, a közösség érdekeit képviseli.
Felelősségre von, ha úgy látja, hogy valaki elherdálja, vagy nem megfelelően kezeli a rá bízott javakat.
És ezek lehetnek anyagi, és tárgyi javak.
Nem egymásra mutogatással, és vádaskodással, hanem felelős kiállással.
Ha nem hajlandó ere, akkor semmi keresnivalója azon a helyen, akkor álljon fel és mondja azt, hogy én erre képtelen vagyok, jöjjön ide az, aki jobban el tudja látni ezt a feladatot.
Ugyanis az úgynevezett "kisemberek" bíznak bennük, azért választották őket, mert úgy ítélték meg, hogy ők alkalmasak arra. Képviselik a közösséget.
Nem kell, hogy egy véleményen legyenek, sőt az a jó, ha több szempontot figyelembe véve végül egységes álláspontra jutnak.
De, akkor az legyen a lehető legjobb, A körülményekhez lehetőségekhez képest a legjobb.
Nem hinném, hogy az számít, hogy ki mennyire ír helyesen, ( bár valóban elkeserítő olvasni), és ez valóban valamiféle intelligencia jele. Sajnos azonban vannak helyesen író, diplomás, sokdiplomás emberek, akikről azt gondolná a hat osztály végzett, hogy okosan, körültekintően, reálisan, és főleg jóindulattal fordul a másik ember felé. Ez azonban nem diplamafüggő.
Véleményem szerint a falu élén olyan embernek kellene állni, aki szakember.Aki jártas az állam és jogtudományokban és főleg határozottan ki tud állni a saját véleménye és a köz érdeke mellett. Mellette állhat egy testület, aki úgymond laikus. Mert, ha az egész vezetés laikusokból és egymásra mutogató emberekből áll, akkor valóban nem lesz előrehaladás.
Már húsz éve annak, hogy lehetőségünk van szabadon megválasztani azokat az embereket, akikről azt gondoljuk, megfelelően, valóban a köz érdekeit képviselhetik. Ha mindig arra a következtetésre jutunk, hogy csak csalók és megbízhatatlanok , akkor nem lenne érdemes elgondolkodni azon, hogy esetleg nem bennünk van a hiba?
Hát, hogy kerültek oda azok az emberek??? Talán, nem mi akartuk őket?? Egyik ciklusról a másikra, mindig ilyen csapatot és ilyen vezetőt választunk magunknak?
Ki dönt róla? Nem mi?
Nem lehet, hogy mi vagyunk képtelenek felmérni, hogy ki alkalmas arra? És, nem lehet, hogy bennünk van a sok rosszindulat, és a negatív hozzáállás?
Vannak a közelünkben települések, ahol nagyon szép eredményeket érnek el. Kis települések is, ahol valóban a köz érdeke a fő szempont. Mert az előrehaladás a cél.
Örülnek, ha fejlődik, gazdagodik a falu, akár egy felújított épülettel, akár gépekkel, szerszámokkal.
Nem lehet, hogy magunknak kéne azt a kőbaltát elhajítani messzire?? Akkor talán meghallanánk azoknak a szavát, akik a jövőről, előrehaladásról, pozitív hozzáállásról suttognak a fülünkbe.
Ugyanis az erőszakos, vádaskodó, kiabáló, egymás szavába vágó,harsány, rosszindulatú, acsarkodó hangoskodóktól nem hallani semmit.
Maradjunk kicsit csöndbe. Hátha lesznek saját gondolataink is.
És a kőkorszakból végre előbbre tudunk lépni.
De könyörgöm? Mér baj az ha vitatkozunk? Mér ne lehetne véleményt mondani? Mért kell ez a "szeressük egymást gyerekek"?????
Mindenki elismerte, hogy jó a traktor, meg a cikk, meg minden, de igaza volt annak, aki azt írta hogy minek ide ilyen felszerelés. Arra lesz jó hogy tönkretegyék. Úgy ahogy sok minden mást is ebben a faluban. Ezt mindenki tudja aki itt él. Mért ne lehetne erről is beszélni? Ez a cikk erre is jó volt. Helyet adott a véleményeknek, máshol úgyse lehet ezekről a dolgokról beszélni, névvel meg aztán pláne nem. Sajnos ez is tény.
Nagyszerű, ilyen okos gondolatok kellenek ide, nem a személyeskedés. A vitatkozásnak nincs semmi értelme. Aki hárafelé tekinget, az nem lát előre. Az elvakult indulatok nem vezetnek megoldáshoz. A mi falunk előrevitele legyen a cél, ne az, hogy kinek milyen sérelme van. Itt nem a cikkről szól az egész, hanem a hozzászólók egymásnak üzengetnek, az írásaikban.
.
Ki gondolta, hogy ez az ártalmatlan, de örömteli cikk micsoda indulatokat gerjeszt. Matulabácsi hogy is van ez: "Tegyünk érte, hogy jobb, tisztességesebb legyen a mi kis világunk! " Iskola felújítás húszon milliójáról tud valaki?"
Amig mindenkinek nem a falu jobb jövöje a cél (hanem az éppen hatalmon levő vezetés eltávolítása) addig a falu nem halad előre.Mindig lesz akinek nem tetszik az aktuális vezetés, de a jót a fejlődést el kell ismerni.!! Nem vagyok falubeli és Pestről jött tanult paraszt sem. Csak figylem a falu sorsát.
Kacor nagyon magadénak érzed a cikket! Csak nem szerepelsz benne? Nem kell bizonygatnod a "pályázati pénzek felhasználását" sem, vagy Te vagy az illetékes ezügyben?
Matulabácsi, bízzunk benne, hogy előbb (vagy utóbb) lesz változás! Rajtunk nem fog múlni:)
Öregfának üzenem, hogy a fórumok azért vannak, hogy véleményeket lehessen közzétenni általános, elfogadott szabály szerint "tegeződve". Nem Kacort kell megvédened, hanem a saját véleményedet kell(ene) leírnod, már ha van ilyened!
Összegezzük.... Csak jó volt ez a CIKK. Sok embernek tetszett. Ez igen,, ez a sok frappáns hozzászólás!!??
Van itt Nagyréven "Tartalék" Hmmm ez igen!!!
No lám! Kacor már provokál bennünket! Szítja, de rendesen. Kérdezte honnan szerezhetők be az értesülések, én tisztességgel leírtam, hogy lehet hozzájutni. Lehet, hogy nem is erre volt kíváncsi, talán jobban tudja mint mi és csak provokálni akart, és valamilyen hatást elérni. Elérte! Nálam legalább is. Lopásról ír, de ilyet eddig szerintem nem írt senki. A felújításokban meg igaza van. Pl. a rendelő, de nem tudom miért csak hónapok múlva sikerült átadni. Vagy a hivatal. 30 milláért. Ennyiért újat is építhettünk volna, ez meg mint mondják csak gipszkarton borítást kapott. De lett kialakítva zuhanyozó, hogy az álompár tusolhasson, ha megizzadt az éjszakai túlórában. Mégsem mehet haza főburkus hitveséhez maszatosan! És még a berendezésre is 15 millió. Rengeteg pénz! Jobb helye is lenne. Talán a Remondis is ki lenne fizetve, ha a pénzeket ésszerűen használnák fel.
Engem nem zavar ha valaki burkista (az ő baja), de ne vakuljon meg a másik iránti gyűlölettől.
És nehogy valakinek engem is védeni kelljen, tudatom mindenkivel, hogy tegezhet. Itt a neten is és a valóságban is bármikor.
Ha van is nézetkülönbség köztünk, csak békességben
léhetünk kellemesen. A megosztottság, a gyűlölet keltés az igaztalan emberek eszköze.
Más:
Barátnőm dúdolgatja mostanság:
" Most viszik, most viszik Danikáné lányát..."
Kérdem mi ez? Elárulta, nem is igazán a Danikáné lányáról van szó, és nem bíborban, selyemkoszorúban, hanem bilincsben. Hogy miért ezt dúdolja? Majd rákérdezek.
No ennyit ebéd előtt.
Jó étvágyat!
Iskola felújítás húszon milliójáról tud valaki?
A buszforgóban lévő házat nézd meg te,, de tedd fel a szemüveged, mert ezekszerint azokat az épületeket sem látod, amelyekről beszéltem. De vigyázz, mert ha ilyen ideges leszel, kezeltetned kell magadat. Én nem bántottam senkit, a hozzászólásomban, de te nekem akarsz támadni. Mi a baj? Igazat írtam? Mert az igazság szokott ennyire fájni. Ne tapsoljál, van neked elég bajod anélkül is.....
Miért támadja Kacort? És milyen jogon tegezi? Igaz mást nem lehet várni, ilyen tele rosszinulattal, és lázító személytől. Talán igazat írt? Azért lett olyan bosszús? Vagy alapból ilyen?
Hol élsz Kacor? Miért is legyen a falu \"egységes\"? Ha nem volna vélemény külömbség, akkor úgy tapsikolnánk mindenre, mint 20 évvel ezelőttig. Ne kívánd tőlünk!
Melyik épület felújítására gondoltál? Csak nem a buszforgóban lévő régi posta épületre? Azt tényleg érdemes megnézni...
Köszönöm Matukabácsi a gyors, és terjedelmes választ, a hozzászólásomra. Lottóznom kellene, mert pontosan azt a hatást váltotta ki az írásom, amire számítottam. Telitalálat!!! Szerintem, ha bennünk van a jó indulat, akkor örülni kell, minden olyan dolognak, ami előbbre viszi kis falunkat. A pályázaton nyert, vagy pályázati pézből felújított épületek stb ennek páran nem örülnek, hanem azonnal már azt látják, hogy elfogják lopni,,Így hogy legyen előrehaladás, ha ebben a faluban állandóan bizonygatni kell, az ellenkezőjét. Én azt gondolom, személyeskedéssel nem jutunk előbbre, és nem lesz egységes a falu lakossága sem.
Valóban jártas vagyok a számokban? (ugye ez nem bűn?).Csak azért, mert áldozok rá időt és utána nézek! Bárki megteheti a nagyrev.hu lapon, a testületi anyagok közt a 2009. évi költségvetés mellékletében található települési hulladék kezelésre 9 milla előirányzat, a 2008. éviben pedig 10 milla. A 2007 évi nincs a honlapon, de a könyvtárban megtalálható.
Az sem nagy dolog kiolvasni, hogy nincs kifizetve a Remondis, csak meg kell nézni a testületi anyagok közt az éves zárszámadás teljesítés adatait, az előirányzatból mennyi lett teljesítve. Összeáll a kép, csak össze kell rendezni. Persze aki úgy gondolja, hogy ez nem igaz, nézzen utána, kérjen segítséget a megválasztott képviselőktől. Ők minden anyagot megkapnak, és adnak is tájékoztatás, hisz mi választottuk Őket, ez a dolguk, és ezek nyilvános anyagok. Elvileg a "közadaton" is mindez településenként megtalálható.
Ennyit a magam dolgairól. Ha én nem írtam igazat, akkor burkusék téves anyagokat gyártanak.
Egyébként nem hinném, hogy CSAK hazugságok hangzanak el a cikkel kapcsolatban, és azt sem, hogy igaztalanok lennének a cikkhez írt dolgok. Mindegyikben van igazság. Talán csak mindenki más formában éli meg az általa tapasztaltakat, és azt írja le.
Akinek van ideje - nekem van, áldozok rá - és érdekli a dolgok menete használja ki a net adta lehetőséget, meglepően sokat megtudhatunk a közvetlen környezetünkről. Ne szégyelljünk tájékozódni képviselőinknél. Ki ennél, ki annál, ki-ki szíve szerit.
Gyerekes és bugyuta dolog lenne, ha csak magunk körül néznénk szét, hogy mit lehetne tenni. Nem ott vannak a közérdeket sértő dolgok! Az magánügy!
És még egy: Fent már elkezdődött valami ( BKV és más ügyek), az le is fog érni! Óhatatlanul! A gravitáció!
Én remélem nálunk is lesz megtisztulás, és akkor a közösség sem lesz kettészakítva.
Látom alakul a dolog. Csupa hazugság, és az emberek összeugrasztása a cél. Matulabácsi igen jártas a számokban, csak tudnám honnan szerzei be az értesüléseit.Tisza part a te falutok? Összefogás?
Abban sem vagyok biztos, hogy ti törzsgyökeres Nagyréviek vagytok. Sajnos a cikkel kapcsolatban, csak hazugságok hangzottak el eddig. Először nézzetek szét magatok körül, ott is lenne mit tenni, hogy szavahihetők legyetek. Éppen a sok hazugság miatt vált ketté, a falu lakossága. Igazat mondjatok, úgy tehettek a faluért, mert a jó gondolatok mindig hasznosak lehetnek.
Mindenki \"Monnyon le!!!\"
Jó a falunak a traktor, nem az a baj, hanem az, hogy mind hülye aki beleül és azt hiszi hogy ért hozzá
És külömben is? Minek, kinek kell szerszám? Mer a közmunkásoknak biztos nem. Még dolgozni kéne...
Teljesen igazad van Matulabácsi,nekünk össze kellene tartanunk,a falunk érdekében de így ez nem fog menni csak egymást becsapjuk a sok félre beszélt dumával....... { A HARAG CSAK HARAGOT SZÜL }
Amíg egymást fikázzuk a helyesírás miatt, meg úgy általában, gondoljunk arra, van akinek ez a célja, veszekedjen a nép, gyűlölje egymást, addig sem figyel a súlyosabb disznóságokra. Mert nem csak a szerszámok tünnek el büntetlenül, hanem más is. Évek óta 8-10 millió Ft előirányzat szerepel a költségvetésünkben a hulladék szállításra. A lakosság kommunális adó formában évi 12.000 Ft-ot házanként meg is fizetett az Önkormányzatnak. Ennek ellenére több mint 3 éve a burkus vezér nem engedi utalni a Remondisnak a díjat, így az idén már kb 15 millával tartozunk neki.
Gondolkodjunk azon, hová lett a sok millió beszedett adó? Mi lett az évenkénti 8-10 millió forintos előirányzat sorsa? Ennyit nem lehet elautókázni, elreprezentálni. Akkor most mi van? Ki fogja kifizetni a Remondist? És miből? Akkor jön majd a sírás: újabb adót kell bevezetni, mert nincs pénz. Remélem a mostaniak erről már lecsúsznak.
Ne egymással küzdjünk, az a burkusoknak kedvez!
Tegyünk érte, hogy jobb, tisztességesebb legyen a mi kis világunk!
Fontos: egy rám bízott közösségtől elvenni, vagy azt megkárosítani a legocsmányabb dolog. Főleg, ha abból nekem előnyöm van!
Anonim az lehet,hogy nem írtam helyesen amit írtam,az is lehet hogy nem vagyok olyan tanult ember mint te,de én legalább nem uszítom a Nagyrévi embereket mint te,én nem adtam be a pályázatot nem is akartam,de te úgy irkálsz itt hazugságokat mintha valamiben érdekelt volnál,véletlen nem akarsz te polgár mester lenni ha mán úgyis ilyen tanult vagy!!!! PESTRŐL JÖTTÉL TE IS MINT A TÖBBI TANULT PARASZT????
Tisza part amikor a helyesírást tanították az iskolába te biztos hiányoztál .Nem mondod,hogy te is az szerettél volna lenni?Egy mondatot nem tudtál leírni helyesen.Látod ezért tart itt a falu ahol tart,mert ilyen okos emberek vannak az élen .Például 6 osztályos képviselő.
Anonim amit irtál az nem valos az az iletö akiröl irtál nem behivatva lett az állás miat hanem bement megérdeklödni a polgármester urtol hogy mijen papirok kellenek hozzá,igaza van zorronak amit irt lázito vagy..
Nem tudom hogy honnan vette az iletö amit irt a település öri munkárol de ez megin csak lázitás,be se lehetet adni adig a pájázatot amig ki nem volt hirdetve ^+ plakátolva ugyhogy jó marha volt aki ezt megirta szerintem nézél tükörbe mielöt ijeneket irkálsz.......
Az elmúlt 7 évben a burkusuralom alatt minden évben 25-30 fő közhasznú foglalkoztatott részére vásároltunk kéziszerszámokat, bozótvágókat. Hová lettek? Miért kellett otthonról vinni a szerszámot? Ki nyúlta le a cuccot? Ki nem vonta felelősségre? Pedig ez a kisebb dolog. Miért adtunk 6 milliós telket olyan cégnek aki Nagyréven bejegyeztette magát, de amint meglett a telek megszünt, és a mai napig tartozik 5,4 millával? És az öregek otthonát sem építette fel, bár ez várható volt. Normális ember ilyet nem csinál, hacsak a (kenő)pénz el nem vakítja.
Nálunk sajnos ilyenek vannak. Még! talám már nem sokáig!
Vigyázzun falunkra, a miénk!
Kedves munkanélküli neked is sikerül biztos találni valamilyen j jó állást.
Én is jelentkeztem volna a településőrségre,de azt mondták már meg van rá a személy.Sajnálnak de nem tudnak segíteni.
Kedves lion te már tudsz valamit, neked milyen pozíció van ígérve ?Te nem a közös érdekeket akarod szem előtt tartani,hanem a magadét .Ugye nem tévedek.
Jobb lenne, ha a vádaskodások helyett mindenki meggyőződne arról, hogy mi is a valóság, és nem mások véleményére hagyatkozna. Nem személyeskedni kellene, hanem a közös érdekeket szem előtt tartani.
Miért nem vesztek tudomást róla,hogy Nagyréven semmi nem a törvényes kereten belül működik.Itt a megüresedett állások vagy az új állásokra kiírt pályázatok is személyre szólóan vannak ki írva.A településőrségre még be sem adták a pályázatot de már be volt hívatva a hivatalba az illető,hogy pályázzon az állásra.Itt mindenben csak a sunyiskodás folyik.Legyetek ügyesek Április 11.én és az őszi Önkormányzati választásokon.
Érdekes módon,ez a tönkretett fűnyíró kis traktor tudomásom szerint a mai napig működik.Még most sincs tönkre téve.
A fűrészeknek is az lesz a sorsa mint a fűnyírónak.Októberre ki vágják vele a kampány tűzifát.Utána le selejtezik.Valaki olcsón megveszi,talán már oda is van ígérve valakinek.Ez sem lenne meglepő.
Gratulálok.Remélem ezek a gépek nem járnak úgy mint a fűnyíró kis traktor.Tönkre tette "valaki" és el kellett adni.Bízom benne ezek a gépek az Önkormányzat tulajdonában maradnak és a falunk szépítésére,fejlesztésére használják.Abban azért biztos vagyok aki közel ül a tűzhöz annak a füve is le lesz vágva és a földje is meg lesz művelve.Sajnos ez nálunk már közel 8 éves hagyomány.De reméljük Októberben ez meg fog szűnni.