Fekete március Romániában

A húsz évvel ezelőtti magyarellenes progromra emlékezik a Dunat Televízió

Számos adásában és több műfajban is megemlékezik a Duna Televízió a húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történt magyarellenes pogromról, a fekete márciusként elhíresült tragikus erdélyi eseménysorozatról.
2010-03-12 16:34 / Hír6.hu

Félmilliót is érhet, ha sikerül megröhögtetni Fábryt

A Rádiókabaré várja az ötleteket

Az MR1-Kossuth Rádió Rádiókabaré Szerkesztősége rövid, groteszk, a jelenségek hátterét a végletekig kiforgató jeleneteket vár a most kiírt pályázatán. A zsűri által szakmailag arra érdemesnek tartott írások neves színészek előadásában hangzanak majd el az adó műsorában.
2010-03-11 14:31 / Hír6.hu
Rippl-Rónai József festményei

Milliárdos értékű festmények Békéscsabán

Rippl-Rónai teljes életútját átfogja a kiállítás

Mintegy másfél hónapon keresztül tekinthető meg a Rippl-Rónai József teljes festői munkásságát átölelő tárlat a Békés Megyei Munkácsi Mihály Múzeumban. Dr. Szatmári Imre a hír6.hu-nak nyilatkozva elmondta, a kezdeti, Munkácsy hatását tükröző festményektől a fekete korszakon és az úgynevezett „kukoricás" időszakon át egészen a kései, pasztelles korig, Rippl-Rónai valamennyi alkotói korszakából láthatók képek a március 6-án nyílt és április 18-ig látogatható tárlaton.
2010-03-11 11:58   Módosítva: 2010-03-11 13:25 / Malatyinszki András

Az IdiotSide Álarcban nyomja

Rövidesen megjelenik a banda első nagylemeze

2010 áprilisában megjelenő első IdiotSide nagylemezről készült a zenekar legújabb videoklipje Álarc címmel.Csatolt video
2010-03-11 11:10 / Hír6.hu

A magyar filmtörténelem talán legnagyobb szenzációja

Az egyetlen olyan mozgókép, amely megörökíti Jászai Marit

Kertész Mihály elveszettnek hitt némafilmjének A toloncnak április elején fejezik be a restaurálását - A magyar filmtörténelem legnagyobb szenzációjára Cselényi László, a Duna Televízió elnöke talált rá.
2010-03-10 16:11 / Hír6.hu

Franciaországban zárul a Quartet

Két évig tartott a fesztivál

A franciaországi Ancenis-ben zárul a Gárdonyi Géza Színház két éven át zajló Nemzetközi „utazó" Színházi Fesztiválja.
2010-03-10 09:11   Módosítva: 2010-03-09 21:38 / Hír6.hu
magna cum laude

A Magna Cum Laude székre gyűjt

Az együttes egyik rajongója mert nagyot álmodni

A Magna Cum Laude zenekar az egyik rajongója mellé állt, aki egy színházat hozott létre. Az együttes arra kéri a szimpatizánsokat és akinek módja van rá, hogy szintén támogassa a kezdeményezést.
2010-03-09 12:15   Módosítva: 2010-03-09 12:16 / Hír6.hu
Egy kiállítás ékszerei

Milliókat érő ékszerek kiállítása

A horvát remekművek a Jókai Színházban láthatók

Nőnapra ékszerkiállítással kedveskedünk a hölgyeknek - kezdte megnyitó beszédét Fekete Péter a március 8-i, esti tárlatmegnyitón. A Békés Megyei Jókai Színház galériájában kiállított horvát kortárs ékszerészek alkotásaival kapcsolatban a színházigazgató megjegyezte, nem csak a nőknek, de a férfiaknak is szól a tárlat. A férfiak ugyanis itt megtekinthetik azokat az ékszereket, amelyekkel szívük választottjának kedveskedhetnek. A különleges ékszerkiállításon megjelent Ivan Bandić, Horvátország budapesti nagykövete valamint Skenderovic Marin, a Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi Képviseletének vezetője.Csatolt video
2010-03-09 11:34   Módosítva: 2010-03-09 22:05 / Malatyinszki András

Meseszerű, szimbólumokkal átszőtt világába kalauzolja olvasóit Barkó Judit

Megjelent a Duna Televízió nívódíjas szerkesztő-műsorvezetőjének második könyve

Barkó Judit A Királynő - Történetek egón innen, egón túl című könyvét március 11-én este 7 órakor mutatják be az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A több különböző írásból összeálló, „műfajteremtő" kötet és az esemény médiatámogatója a Duna Televízió. „A Királynő rólam is szól" - felelt röviden Barkó Judit arra a klasszikus kérdésre, hogy milyen tartalomra, stílusra is számíthat az, aki kezébe veszi 250 oldalas új könyvét, A Királynőt. Persze egyből hozzátette, valósággal retteg ettől a kérdéstől, hiszen nincs rá tökéletes válasz, és ha volna is, ő akkor sem árulná el. Ő ugyanis nem kívánja kézen fogva vezetni olvasóközönségét, sőt! Azt szeretné, hogy A Királynő rejtélyeire mindenki saját maga találja meg a választ. Barkó Judittal Pozderka Ivett beszélgetett.
2010-03-09 07:51 / Hír6.hu

Robbantott A bombák földjén az Oscar-gálán

Az Avatarnak három szobor jutott

Robbantott A bombák földjén című iraki háborús dráma a vasárnap esti Los Angeles-i Oscar-gálán: ez lett a legjobb film, és az azt jegyző Katheryne Bigelow nyerte el a legjobb rendező díját is.
2010-03-08 11:43 / Hir6.hu/MTI
1 / 9 oldal
 
Cikkek
Legfrissebb Népszerű
Legújabb Vitatott

Hozzászólások
 

Legfrissebb videó

hirdetés




Betyárcsárda